Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szerelem, kapcsolatok:

Talán sohasem érezted magad annyira boldognak és szerencsésnek a szerelmi életed alakulása miatt, mint a következő évben. Rátalálsz életed párjára, aki mellett megkapod azt a szabadságot és egyben biztonságot, amelyre szükséged van. Újabb taggal is bővül a család, aki miatt szintén úszol a boldogságban, és most tapasztalhatod meg igazán, milyen az, amikor valakit a sors a tenyerén hordoz. Még a házasságkötés gondolata is felmerül, ami valóban sok szerencsét hoz mindkettőtök számára. A felbomlóban lévő kapcsolatokban megegyezhettek az anyagiakról, és barátokként válhattok el egymástól.

Egészség:

 

Orvosi vizsgálatokra, beavatkozásokra kerülhet sor az évben. A procedúra ugyan apróbb kellemetlenségekkel járhat, ám régi problémára és annak megoldására derülhet fény általa.




Pénz, karrier:

Vigyázz, kollégáid között akadnak alattomos emberek! Még az is előfordulhat, hogy csalódnod kell valakiben, akihez korábban baráti szálak fűztek, és aki most mindent megtesz azért, hogy téged akadályozzon a boldogulásban. Ám a kreativitásodnak, valamint egy titkos támogatódnak köszönhetően mégis sikert érsz el. Váratlan kiadásokban bővelkedik az esztendő, ami borzolja az idegeidet. Sajnos az is megtörténhet, hogy vásárlás során annyira jól akarsz járni, hogy éppen az ellenkezője fog történni: ugyan olcsóbban juthatsz valamihez, amiről viszont később kiderül, hogy selejt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

marton utca

(tina, 2012.04.13 19:18)

barcsak igaz lene es iyen könyü de ez csak messe

Nyháza

(B.Ági a vízöntő, 2009.08.23 17:11)

És melyik havi vagy évi horoszkóp!?
Bocsika.....

vmi

(Eszter, 2009.01.06 20:19)

azt mondják hogy a 2009-es év a vízöntő éve...persze ha ez igaz is volna... de én csak félig bízom a horoszkópban. Ha egy fél hónappal előtte olvasom el igyekszem megtenni minden rossznak a másikfelét... Eszti

1039 jós u 6

(majorbetty, 2008.09.23 12:42)

bárcsak igaz lenne Betty.

Révész Imre utca 13.

(Vadász Bea, 2008.05.17 11:19)

Vízöntő vagyok.

Bea vagyok,
menő vagyok.